MARHEFKA ISTVÁN: A 2023/2024-ES DUSZA ÁRPÁD PROGRAMOZÓMŰHELY TAPASZTALATAI
A Dusza Árpád Programozóműhelyt a 2023/2024-es tanévben immáron negyedik alkalommal hirdettük meg. Idén nagy örömünkre szolgált, hogy az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) mellé az ELTE Informatikai Kara is bekapcsolódott társszervezőnek. A műhely alapötlete az ISZE által szervezett Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyből ered, ami 2008 óta fogadja az országból a tehetséges programozó csapatokat, akik összemérhetik tudásukat. A kétfordulós alkalmazásfejlesztő versenyen tetszőleges programozási nyelvet választva közös programozási versenyfeladatot oldanak meg a csapatok.
A verseny több mint 10 éves tapasztalatára építve – azzal párhuzamosan – a műhellyel egy újabb kezdeményezést szerettünk volna biztosítani ahhoz, hogy programozó csapatok együtt dolgozhassanak. A műhelyben a diákok saját projektötleteket valósítanak meg, miközben az iparban dolgozó mentorok támogatják fejlődésüket. Ezt a közös munkát pedig egy kb. fél éves időszakon belül valósítják meg.
A műhelyre idén is programozócsapatok jelentkezését vártuk, akik bármilyen technológiai stackkel nevezhettek. A modern technológiákkal való megismerkedésen túl változatlanul fontosnak tartottuk azt, hogy a csapatmunkában is tapasztalatot szerezhessenek a diákok. Emiatt alapvető követelményként támasztottuk a Git verziókövető és valamilyen feladatkövető rendszer (pl. Trello) használatát is.
A 2023/2024-es tanévben összesen 7 mentorral (Marhefka István, Korom Szilárd, Miglász Dániel, Badics Alex, Kovács Enikő, Viczián István) és 10 csapattal kezdtük el a munkát az ősz folyamán. Három egésznapos workshopot tartottunk, amin az összes csapat egyszerre jelent meg az ELTE által biztosított helyszínen. A workshopokon lehetőség nyílt arra, hogy a csapatok megismerhessék egymás munkáját, ezáltal egymástól tanulhattak és inspirációt, motivációt gyűjthettek. Emellett a workshopokon a mentor és a csapat személyesen is találkozhatott. A mentor és a csapata közötti személyes kapcsolódást fontosnak tartjuk, hisszük, hogy ez nem helyettesíthető pusztán online jelenléttel.
Természetesen a személyes workshopok között – praktikus okokból – a mentorok a csapataikkal általában online tartották a kapcsolatot. Így egyeztették, hogy pontosan min dolgozzanak az egyes csapattagok, és így volt lehetősége a mentornak is arra, hogy belelásson a csapat munkájába és tapasztalatait megoszthassa a diákokkal, ami magában foglalja a tervezéssel (design, architektúra, UX/UI) és megvalósítással (projektmenedzsment, technológia) kapcsolatos szerteágazó segítségnyújtást is.
A jelentkezéseket szeptemberben és októberben fogadtuk, a három workshopot pedig novemberben, decemberben és januárban tartottuk, amire a helyszínt a ELTE Informatikai Kara biztosította.
A műhelyt egy záró eseménnyel koronáztuk meg február végén, ahová a diákok elhívhatták szüleiket, testvéreiket, barátaikat vagy más hozzátartozóikat. Ezen a meghitt, jó hangulatú eseményen mutathatták be a csapatok, hogy az 5 hónapos munka során milyen terméket állítottak elő. Így az érdeklődő résztvevők az összes csapat munkájába belepillanthattak. A diákok számára nagy lehetőség volt ez a bemutató, ahol csapatként az ELTE katedráján mutatkozhattak be nagyközönség előtt az elkészült pályamunkájukkal.
Idén önreflexiós folyamattal támogattuk a csapatokat. Ami a leginkább meglepő volt számunkra, hogy a műhely végén a diákok többsége azt emelte ki, hogy a legtöbbet a soft-skillekben fejlődtek (csapatmunka, kitartás, belső dilemmák, konfliktusok feloldása), amellett, hogy a technológiai tudásban is fejlődtek. Tapasztalataink szerint a csapatok felkészítő tanárai a soft-skillek fejlesztésében töltenek be nagy szerepet: úgy látjuk, nagyobb valószínűséggel alakul ki kiegyensúlyozott csapatmunka, ha a felkészítő tanárok is részt tudnak venni a csapat munkájában. Mentorként különösen izgalmasnak tartjuk az olyan tagok helyének megtalálását a csapatban, akik nem programozási feladatot végeznek, hanem valamilyen más kreatív tevékenységgel járulnak hozzá a csapat sikeréhez (pl. design, marketing).
A 2024/2025-ös tanév szeptemberében – immár ötödik alkalommal – újra meghirdetjük a műhelyt, ahol az eddig kialakult jó gyakorlatokat visszük tovább. Új mentorok is bekapcsolódnak a munkába, és szeretnénk a csapatok között még több lehetőséget biztosítani az ismerkedésre és az egymástól való tanulásra. Ehhez várjuk sok szeretettel szeptemberben és október elején az érdeklődő felkészítő tanárok és a rajtuk keresztül nevező csapatok jelentkezését. További részleteket a Dusza Árpád Programozóműhely weboldalán lehet olvasni: https://duszamuhely.hu
Marhefka István mentor, a Dusza Árpád Programozóműhely vezetője
Forrás: INSPIRÁCIÓ 31. évfolyam 2. szám, 2024